Szegedi Kis István Református Gimnázium,
Általános Iskola és Kollégium
- Kezdőlap
- Iskolánkról
- Egységeink
- Hivatalos
- Diákfoglalkozások
- Galériák
- Polgár Lajos verseny
- Testvér iskolák
- Kapcsolat
|
Fényképek |
||
|
|
|
Szeged a XVI. században mezõváros volt, s mint ilyen élen járt a reformáció terjesztésében. A szegediek olvastak és hallottak a világ eseményeirõl és a hitújításról is. Örültek annak, hogy van egy olyan vallás, amely megszabadítja õket a gyónástól, s azt is hallották, hogy az új vallás az igazi, õsi üdvözülés lehetõsége az eredeti szent iratok szerint. Az új hit terjesztõit anyagilag és erkölcsileg is támogatták.
A kibontakozó magyarországi reformáció terjesztésébe bekapcsoló szegediek közül sokan eredetileg a katolikus egyház szolgálatára készültek, alapmûveltségüket is ott szerezték meg. Így például a domonkos rendi Szegedi György és a - talán - ferences rendi Szegedi Kis István, aki késõbb a magyar reformáció egyik legnagyobb alakja lett.
Szegedi Kis István polgárcsalád gyermeke volt. Skaricza Máté, életrajzának elsõ közlõje így ír errõl :. „Kis István családi nevének bizonysága szerint is Szegeden született azoknak a kunoknak nemzetségébõl, akiket egykor a mi országunkat fenyegetõ veszedelem idején a közeli vidékrõl kiválóságuk és alkalmasságuk folytán ezen hely polgári közösségébe felvettek. [...] Született az Úr 1505-ik esztendejében. [...] Életének zsenge éveit szülõföldjén, elsõsorban szüleinél töltötte, azután Lippán majd Gyulán a szabad mûvészetekben való elõrehaladásával mindenkit csodálatra ragadott. Mert tudták, hogy hajlama és tehetsége mindig a komoly gondolkodásnak, nemkülönben a legtiszteletreméltóbb tudományoknak szenteli az idõt, s csak azokban leli örömét. [...] És mivel már Luthernek s vele Melanthon Fülöpnek, Németország ezen örök világosságainak híre valamennyire hazánkban is elterjedt [...] Szegedi is ráirányította figyelmét ez eléggé jelentékeny dolgokra. Mivel azonban sem a külföldre való utazás nem volt még annyira felkarolva, [...] de elegendõ költsége sem volt még arra, hogy egyenesen Németországba látogasson, csak Krakkóba ment.” Ott három évig tanult s onnan, mint református tért haza. 1543-ba jutott el végül Wittenbergbe, ahol ugyanakkor tanult Abádi Benedek és Heltai Gáspár is. Szegedi Kis István körülbelül két évet töltött Wittenbergben s ott tudori rangot szerzett.
Reformátori pályáját Csanádon kezdte el. A templomban és az iskolában is hirdette az új tanokat. Híre hamar elterjedt, s hamarosan üldözni kezdték. Különösen Fráter György nem szenvedhette. Szegedit végül is elüldözték Csanádról, sõt legnagyobb bánatára 200 könyvétõl is megfosztották. Végül Gyulára hívták, az ottani iskola vezetését bízták rá. Itt könnyebben élhetett, de csak egy évig maradt. 1546-ban Ceglédre került, s itt nõsült meg 1548-ban. 1551-ben már Mezõtúron találhatjuk Szegedi Kis Istvánt. Skaricza így ír errõl: „a legnagyobb tisztelettel fogadták és alkalmazták 1551-ben fõleg az iskola igazgatására, de olykor-olykor a prédikálásra is. [...] Turról végre másfél évi szolgálat kitöltése után 1553-ban Békésre távozott, ahol beszédei miatt mindenki ráfigyelt, az iskolában is korábbi szokása szerint a tanulóknak számos elõadást tartott.”
Békésrõl Tolnára került, ahol megint leginkább az iskolában mûködött. Bizonyos vasárnapokon tartott istentiszteletet is. Tolnáról Laskóra hívták s 1554-ben a baranyai kerület superintendensévé választották. Kálmáncsehi prédikátorsága idején esett török fogságba. Skaricza Máté erre így emlékezik: „Nem sokkal azután, az 1562. évben, amikor már e nagy férfiú siralmas rabságának híre szélesebb körben elterjedt, megérkezett Debrecenbõl Melius Péter is [...] Czeglédi György váradi elsõ lelkésszel, maguk mellé véve Fegyverneki Balázst is, aki az erdélyi fejedelem nevében egy gyönyörû kristályserleget adott át. Szegedi szabadon bocsátásáért tettek erõfeszítést, melyet azonban egyáltalában nem mozdítottak elõ. Sõt inkább ezen követség miatt annak fogsága súlyosbodott, és kicsibe múlt, hogy maguk a közbejárók is megmenekedhettek az életveszélytõl.” Szegedi Kis István végül Mezõ Ferencné segítségével 1200 forintért szabadult ki a török fogságából.
1563-ban került Ráckevére s ott is maradt haláláig. Húsvétkor kezdett el prédikálni, s hitvitákat is folytatott. „Egyébként az 1565. év közeledtével jött Pestre egy sok nyelvet és vidéket ismerõ Seraphinus Panthanus nevû barát. [...] Ez a csuklyások szokása szerint azzal kérkedett, hogy a lutheránusok kitûnõségével (Szegedit gondolván) akar mérkõzni, majd egy zsák könyvet lecipelve, Keviben termett. Szegedi megtudván a dolgot, a vitatkozástól semmi esetre sem vonakodott, sõt mind a két felekezet érdeklõdõ embereit szorgalmasan hívogatta a mi templomunkban való vitatkozásra. [...] Akkor a vita folyamán Seraphinus az õ sikertelen védett tévelygésének tûzétõl annyira megpirult, [...] akik az õ oldalán látszottak állani szégyenkezve és észrevétlenül távozván a templomból, a barátot azután egymagára hagyták [...].” - Emlékszik egy alkalomra Skaricza Máté, aki Szegedi Kis Istvánt követte Ráckevén a lelkészségben.
1572. május elején halt meg Szegedi Kis István. Temetése május 4-én volt gyászbeszédet Skaricza Máté mondott. Sírversét is õ írta :
„Elragadó szónok, tisztelt s csodaritka tekintély.
A lángész, aki szent és kegyes életet élt,
A termetre kicsiny, de jeles tudós pihen itt lent.
E sir csendes ölén: István, a Szegedi.
Mint jeles ifjú járt külföldön kétszer is, izzón
Vágyván hallani Luthert meg Fülöpöt.
Míg tör elõre, meg amíg buzgón hinti az új tant,
Tûre sokat békén s szenvede kínokat is.
Végre szelíd nyugtot Kevi népe adott vala néki,
És épült az öreg bölcs tanítása nyomán.
A Krisztusnak igaz követõje megõrzi híven
Emléked, te serény a hû katonája neki!”
Alpár Ignác, a mai épület tervezője
Az iskola 1945 utáni története
Ídézet Osváth Ferenc avató beszédéből:
"A magyar közművelődésnek egy új hajlékát avatjuk most fel Isten segítségével, melynek hivatása az lesz, hogy itt a magyar Alföld szívében egyik erős vára legyen a magyar nemzetiségnek és magyar reformátusságnak. 12 esztendőnek küzdelmes munkáját fejezi be a mai örvendetes nap. Talán egy intézet sincs hazánkban, melynek megalapítása a mienkhez hasonló lett volna. Nem fejedelmi kegy, nem bőkezű patrónusok áldozatkészsége hozta létre intézetünket, hanem az egyszerű jobbágyok művelődés után való vágya és a bennük munkálkodó, hazaszeretettel párosult élő hit. Páratlan tünemény hazánkban, hogy még az abszolutizmus korszakában magasabb oktatási célokra 440 hold földet alapítványul jelöljenek ki s szakítsanak el a magukéból a nemrég felszabadult jobbágyok minden földesúri hozzájárulás nélkül. Ezen alapítványnak gondozását vette át a békési református egyház, kötelezvén magát arra, hogy a felállítandó intézetnek helyiséget ad s két tanszéknek költségeit fedezni fogja. Eként megerősödve 1861-ben nyitotta meg egyházunk az intézetet, folytatva azon nemes munkát, melyet már előbb is végzett, mert hiszen iskolánknak, mint régebbi rendszerű középiskolának évszázadra visszamenő múltja van, de amelyre ez alkalommal kiterjeszkedni feladatunkon kívül esik. Mindig érezte azt e város református magyar népe, hogy reá, mint Békés megye legnépesebb egyházára a magyar közművelődés terén kötelességek várnak, s e kötelezettség elől nem is tért ki soha. Csak midőn a nemzeti közoktatásügy fellendülésével az egyes intézetek iránt támasztott kívánalmak megnagyobbodtak, akkor vette igénybe intézetünk, mint hatosztályú gimnázium 1886-ban előbb Békés községnek támogatását, majd a magyar állam hathatós segítségét, mely nélkül a teljes főgimnáziummá való kifejlesztésre gondolnunk sem lehetett.
Alpár Ignác által tervezett gimnázium korabeli képe,
melynek alapkövét 1902. október 28-án tették le
Az épület leírása: A főgimnázium épülete a Teleki utcában fekszik, főhomlokzata nyugatra néz és 6 méterrel van az építési vonalon belül s előtte vasrácskerítés húzódik. Ezen homlokzat kétemeletes, 47 méter hosszú s 16 m magas, az udvari szárny csak egyemeletes, magassága 10,70 m. Az egész épület alapterülete 1008 m2, az előkert nagysága 282 m2, maga az udvar 2603 m2, mely hátulsó utca felől tégla, az északi mezsgyén deszkakerítéssel van határolva.
Az építésre fel lett használva 865550 első- és 112050 másodosztályú, - összesen 977600 db tégla. A földmozgósítás tesz 1132 köbmétert, a falazások 3900 köbmétert, fel lett használva 643 m mázsa hengerelt vastartó és 73 mm falkötő vas. Van az épületen 1 nagykapu, 3 folyosóajtó, 48 ajtó, 4 vasajtó, 109 ablak és 10 vaskeretes ablak. Pince csupán az egyemeletes udvari szárnyépület alatt van. Tisztogatásra és öblítésre vízvezeték szolgál, melyet bővizű kút lát el vízzel. A szívó-nyomó szivattyú a pincében, a 20 hektoliteres víztartó a két emeletes rész padlásán van elhelyezve.
A föld színe feletti helyiségek átlag 4 m magasak, világosak és szellősek, a tantermek 6.40-6.50 m szélesség mellett 6.50-11 m hosszúak, szellőzőkkel és ventillációs Meidinger-kályhákkal vannak ellátva. A nagy terem 18.04 m hosszú, 7.32 m széles és 4.32 m magas. A termek és szobák száma 26, ezeken kívül van a cselédlakás, mely áll egy szoba, konyha és kamrából. Az épület villámhárítóval is el van látva.
Íme kész van tehát a magyar közművelődés ezen új csarnoka! Előadtam létrejövetelének viszontagságait, s láthatjuk, hogy sok küzdelem után valósult meg.
De azok, kik az egyes mozzanatoknak sokszor kedvezőtlen benyomásait higgadtan ítélték, mert sohasem kételkedtek abban, hogy a célt végre is el fogják érni. Igen, mert ezen iskolára itt e helyen szükség van, ennek itt hivatása van. Békés megye 100000 főnyi tiszta magyar reformátussága nem lehet el felsőbb tanintézet nélkül. Nemzeti szempontból is szükség van arra, hogy a magyar Alföld népe, a világ legértelmesebb köznépe, ne csak két kezével, de értelmi erejével is működjék közre a magyar állam kiépítésének nagy munkájában. Önként tárul elénk azon kérdés, hogy vajon ez intézet jövője nyugodtabb lefolyása lesz-e, mint amilyen volt az átalakulás korszaka? Azt előlünk a jövőnek homálya rejti el. De mi bízunk, a jelek kedvezők! Íme, alig néhány hónapja, hogy iskolánk falai kimagaslanak és ellátszanak messze vidékre: a vidéki tanítványaink száma megkétszereződött, távoli nemzetiségi vidékek érdeklődnek, s küldik ide fiaikat, hogy itt tiszta magyar nyelvet tanuljanak, tiszta hazafias szellemet sajátítsanak el. És mi, kiket a gondviselés ez iskola vezetőivé tett, talán elmondhatunk annyit, hogy míg kevés volt ránk bízva s rajta leszünk, hogy a nagyobb feladat teljesítésében is híveknek találtassunk, közreműködvén ezáltal úgy az édes magyar hazának felvirágoztatásában, mint az Isten országának felépítésében. Rajta leszünk, hogy ezen intézet a magyar református egyház igazi veteményes kertje legyen, mert bár más vallású testvéreink is meghozták erre a maguk áldozatait, de mégis megyei református szellem alapította azt meg, és fejlesztette ki. De testvéri szeretettel fogadjuk e hajlékba minden vallásfelekezetnek s bármely nemzetiségnek gyermekeit, s valamint addig nem érezte, úgy ezután sem fogja itt magát idegennek érezni senki, akit ide a magyar hazának és magyar nyelvnek szeretete vonz. És mivel minden bölcsességnek kezdete az úrnak félelme, rajta leszünk, hogy a vallás-erkölcsi élet növekedést vegyen, s keresztény szellem hassa át úgy a tanítók, mint a tanulók munkáját, hogy fenséges egyházi énekünk szavai szerint.
Ne lakjék e helyen
Oly tudomány melyen
Van földi salak.
Csak a megfeszített
Jézustól vett hitet
Hallják e felek.
Hogy végre a tiszta, önzetlen hazafiúi érzést mindig ápolni fogja, azt hiszem, hogy aziránt egy magyar református intézetnél még ígéretet sem kell tenni.
Kívánom végül, hogy mindazon testületeken, kik e nagy művet létrehozni segítették, legyen Istennek áldó kegyelme. Öleljék ezt keblükre és gondozzák szeretettel továbbra is."
Alpár Ignác, a mai épület tervezője
A magyar építészet legtermékenyebb időszakának, az elmúlt századforduló késő historizmusának egyik kiemelkedő építésze 1855. január 17-én született a Józsefvárosban, stájer eredetű iparoscsaládban. Apja Schöckl Mátyás már Pesten asztalosmester, üzeme a kor legnagyobb építkezéseihez dolgozott. Anyja Eisele Mária Württenbergből idetelepült iparoscsalád leszármazottja. Ignác még Schöckl néven a belvárosi főreáliskola elvégzése után elszegődött kőműves inasnak és 1873-ban szerzett szabaduló levelet.
Alpár Ignác 1855-1928
Hauszmann Alajos irodájába került, akinek bíztatására 1874-től Berlinben az Építészeti Akadémián folytatta tanulmányait az antik hagyományokra épülő neoreneszánsz irányzat szellemében. Az akadémia befejezése után berlini építészirodákban dolgozott. 1880-ban elnyerte a Schinkel érmet. Ez évben magyarosította nevét Alpárra. Itáliai tanulmányútjáról Hauszmann meghívta a budapesti Műegyetemre tanársegédnek.
1881-1888 között tanított a díszépítéstan tanszéken. Közben sokat pályázott. 1883-ban házasságot kötött Orth Antoniával, egy aradi kereskedő leányával. Már 1883-ban elnyerte a herkulesfürdői Szapáry fürdőház megtervezését, s ezt követték a megszaporodó erdélyi megbízások. Műveinek jelentős hányada így Erdélyben található, ahol különösen vármegyeházái és templomtervezései kiemelhetők.
1888-ban önálló tervezőirodát nyitott, először a Teréz körút 7-ben, majd 1891-től az Almássy tér 11. szám alatt felépült saját lakó- és irodaépületében. A jó szervező képességű, menedzser típusú építész hamarosan korának egyik vezéregyéniségévé vált, irodája prosperált. Számos jelentős középület tervezését sikerült megszereznie: 35 pályázatból 22-t.
Az 1890-es években pályafutásának legnagyobb sikerét a millenniumi kiállítás Történelmi Épületcsoportjával, a később újra felépített városligeti Vajdahunyadvárral érte el.
1900-1914 között legfontosabb művei a bankok voltak, melyek a budapesti városképben (Szabadság tér, Vörösmarty tér, József nádor tér, Roosevelt tér) máig meghatározó szerepet játszanak, mint a Nemzeti Bank és a TV-székház, az Értéktőzsde, a mai Pénzügyminisztérium és Belügyminisztérium.
Épületei a Történelmi-Magyarország egész területén megtalálhatók - megyeházák, középiskolák, templomok, fürdők, bérházak, villák, kastélyok, katonai épületek, posta, színház és szálloda - mintegy másfélszáz alkotás.
Élete során számtalan tanulmányutat tett külföldön, beutazta szinte egész Európát, többször járt Olaszországban, Németországban, Egyiptomban. Építészként máig példaadóan rendkívüli fontosságot tulajdonított a közreműködő vállalkozó iparosok, társművészeti alkotók, különösen a szobrászok és iparművészek szorosan együttdolgozó, összeszokott gárdájának. Évtizedeken át elnöke volt a Steindl céh-nek, mely az építkezésekhez kapcsolódó művészek, szakemberek és vállalkozók találkozó helye volt. A céhtagok közül Maróti Géza, Moiret Ödön, Markup Béla, Telcs Ede, Róth Miksa, Jungfer József gyakran dolgozott Alpár épületein.
A sikeres építész hetvenedik születésnapján nagy ünnepség keretében helyezték el domborműves portréját a városligeti Vajdahunyadvár falán. Felesége halála után 1918-ban házasságot kötött Csesznák Ilonával. 1928. április 27-én amerikai útjáról hazatérőben, Svájcban halt meg. A Vajdahunyadvárban ravatalozták fel, és innen kísérte a díszmenet a Kerepesi temetőbe. 1930-ban állították fel szobrát, Telcs Ede alkotását, amely középkori céhmesteri öltözetben ábrázolja, amint városligeti alkotását nézi.
Az iskola 1945 utáni története
Ha valaki kezébe veszi a XXI. század elején az 1945 utáni középiskolai évkönyveket, jelentéseket, lehetetlen, hogy ne lepje meg az a tudásvágy, amely jellemezte azokat az éveket, sőt évtizedeket. Az a tudásvágy tettekben, áldozatvállalásban jutott kifejezésre a szülőkben, tanítókban, tanárokban éppúgy, mint a fiatalságban. A háború utáni viszonyok nagyon szegényesek, mostohák voltak. A tanulók tüzelőt vittek az iskolába, élelmiszert a kollégiumba, ahol lavórból mosdottak kézzel húzott lajttal hozott vízben.
Gyermekek és felnőttek iskolát építettek, tataroztak, bővítettek, berendezési tárgyakat készítettek, javítottak, tanulók és pedagógusok tanszereket gyártottak és renováltak.
Az ismeretek révén való felemelkedés vágya hajtotta a fiatalok és idősebbek olyan széles rétegeit, mint korábban soha.
Mindez nem volt másként Békésen sem. Az oroszok 1944. október 6-án jöttek be. Október 23-án a gimnáziumban megkezdődött a tanítás – elsőként az országnak azon a részén, amelyen a front addig átvonult. Ekkor a tanárlétszám hat, a tanulói létszám 250. Ez utóbbi a tanév végére 330-ra emelkedett.
1945 őszén a tanárok létszáma 18, a tanulóké 570, az osztályoké 13 – a korábbi 8 helyett. A tanárhiányra jellemző, amit egy hadifogságból hazatért tanár mondogatott erről az időről, ő rajz és ének kivételével mindent tanított.
A gimnázium 1946-ban megszervezi helyben és a környék falvaiban (Vésztő, Doboz, Köröstarcsa, Mezőberény) a felnőtt dolgozók gimnáziumát. Az iskola ezzel a munkájával is országosan élen jár. Az oktatásnak ez a formája megszűnt 1949-ben, majd 1953-ban újraindult Dolgozók Általános Gimnáziumának Esti Tagozata néven. A felnőttoktatás 1959-től levelező tagozattal is bővült Békésen. Ezek az oktatási formák gyakorlatilag máig élnek. A 90-es években pár éven keresztül működött iskolánkban a szakmunkások szakközépiskolájának 2 éves nappali tagozata is.
Az 1947/48-as tanévben a békési gimnázium I-IV. osztályaiból szervezett általános iskolai 5-8 osztályok igazgatásilag különváltak a gimnáziumtól.
1948-ban államosították a békési gimnáziumot is. Végh László igazgatónak a vallás-és közoktatási miniszterhez intézett kérelmére az iskola megtarthatta Szegedi Kis István nevét. Erről az iskola 1960-ban megjelent jubileumi évkönyvében az alábbiakat írja Polgár Lajos igazgató: „A Szegedi Kis István általános gimnázium is egyike az egyházi iskolából államivá lett intézeteknek. Névadója, Szegedi Kis István a református egyház prédikátora volt, s a maga idejében a népért, a haladásért küzdő nagyszerű magyar. Tanításai végigkísérték iskolánkat évszázadokon át. Az államosítás tehát nálunk nem egy reakciós szellemű intézet letűnését jelentette, hanem a régi hagyományokból táplálkozó… iskola kelt új erőre.” 1997-ben egy negyvenéves érettségi találkozón azt mondta az egyik egykori diák, hogy ők ugyan már az állami gimnáziumba jártak 1953-tól 1957-ig, de ugyanazok oktatták őket, akik az egyházi iskolának is tanárai voltak, így egyházias nevelést kaptak.
Az iskola nevének meghagyása nem jelentett felmentést a proletárdiktatúra totalitárius rendszerének érvényesítése alól. Radnóti verse óta tudjuk, hogy az ilyen rendszerek nem tűrik a „lelkesedni rest” magatartást. Az iskola szakszervezete is biztosította „pártunkat és kormányunkat”, hogy örömmel vette az államosítást…
Ellenállást megkísérelni egyet jelentett volna a súlyos egzisztenciális következmények vállalásával. Azt megítélni, hogy a pártba kik léptek be szívből és kik színből, nehéz. Az azonban érezhető volt, hogy az iskola párttag dolgozói - tudva, vállalva vagy éppen akaratlanul - villámhárító szerepet is játszottak a nem párttag dolgozók és az egész iskola tevékenységére nézve. Ezt ők néha ki is fejezték.
Az államosítás utáni időkre jellemző volt az oktatás és a diákélet korlátlan átpolitizálása. Azt, hogy ezt hogyan fogadták a tanárok, sejteni lehet, de hogy mindez nem volt népszerű a diákság körében sem, azt tudjuk abból a hangulatjelentésből, amit Végh László igazgató küldött a szegedi tankerületi főigazgatósághoz: „… az ifjúság sokallja a gyűlést és a politizálást…”
Ezután nem is sokáig volt már Végh László igazgató…
Az iskola mindenesetre kapott anyagi eszközöket a gyarapodáshoz. A tanárok és a diákok száma egyaránt emelkedett. 1947/48-ban a nappali tanulók létszáma – a korábbi V-VIII. osztályoké – 214 volt, 1959/60-ban 400, 1969/70-ben 431, 1979/80-ban 448. A kollégista tanulók száma is emelkedett, az iskola felszereltsége is javult. A tandíjak csökkentek, aztán meg is szűntek, a legjobb tanulók egy időben még ösztöndíjat is kaptak.
Az iskolában számos szakkör működött, élénk volt a sportköri élet. A rászorulók tanulószobában tanulhattak, ebédet kaptak. Az intézmény minden tekintetben kiállta az összehasonlítást a megye és az ország hasonló helyzetű iskoláival. A 60-as évek elejére élénk színjátszó élet zajlott, énekkara mindig is volt, máig is van az iskolának.
A tanulók lendületéből arra is futotta, hogy tanévi munkával töltött napjainak keresményéből az iskola üdülőtelket vásároljon Fonyódligeten, a 60-as évek elején. Azonban bürokratikus okokból az iskola nem lehetett tulajdonos csak a békési tanács. Az iskola ereje ahhoz már nem volt elég, hogy a fonyódi tanács által előírt építési kötelezettségeknek is eleget tegyen. Ehhez szükség volt a békési tanács erejére is. Ez viszont azzal járt, hogy a gimnázium üdülési lehetőségeit meg kellett osztania Békés város egyéb középiskoláival. 2001 nyarán mindenesetre még üdültek a gimnázium tanulói Fonyódligeten…
Igen sajnálatos velejárója volt az államosításnak a származás szerinti kategorizálás, amelynek értelmében bizonyos rétegek gyermekei nehezen vagy egyáltalán nem kerülhettek be a középiskolába. Ez a rendszer 1948-tól az 50-es évek közepéig volt a legszigorúbb. Akkor sem szűnt meg, csak enyhült.
1956 őszén ebben az iskolában is általános volt a lelkesedés. A hazafias zászlót a párttagok lengették a legmagasabban, akiknek aztán a bukás után nagyon buzgón kellett rázniuk a vörös lobogót…
Az ifjúság mozgalmi élete a DISZ-ben teljesen ellaposodott 1956-ra. A részvétel minden diák számára kötelező volt. 56 után a KISZ szervezte a mozgalmi életet. Eleinte csak a jobb és „öntudatosabb” tanulók léphettek be - próbák letétele után.
Később a politikai vezetés úgy látta, hogy jobb, ha az ifjúság legszélesebb rétegei „pártunk és kormányunk” eszmei irányítása alá kerülnek, minthogy ki legyenek szolgáltatva a „klerikális reakció” és egyéb „destruktív elemek” hatásának. Ezért aztán tágra kellett nyitni a KISZ kapuit. Így viszont a KISZ is a DISZ sorsára jutott. A materialista világnézet erőltetése céljából bevezették a „világnézetünk alapjai” tantárgyat. Ez igen hamar arra a sorsra jutott, mint az orosz nyelv kötelező tanulása, egyre keservesebben ment. Ekkor, hogy életre galvanizálják, elkezdtek cikkezni arról, milyen szégyenletes is az, hogy „szégyenlős materializmus” tanítása folyik a magyar középiskolákban… De az ügyön már ez sem segített.
A békési gimnázium is lépést tartott a tanügyi törvényekkel. A gyakorlati életre nevelés jegyében 1960-ban bevezette az 5+1-es oktatást. Élt ez az oktatási forma mindaddig, míg a legszélesebb közvélemény előtt is nyilvánvalóvá lett, hogy ez nem más, mint 6-1…
1962-ben kezdődött a szakközépiskolai képzés. Ez először mezőgazdasági jellegű volt. A 60-as évek közepén -3 tanévben- 4 ilyen osztály is működött az iskolában. Ez az iskolatípus nálunk 1971-ben szűnt meg.
1966-ban indult az iskolában az ipari szakközépiskolai képzés egy osztályban. Az ilyen képzést nyújtó osztályok száma 1973/74-re elérte a nyolcat, s gyakorlatilag ez a szám meg is maradt az 1986-os különválásig. A gimnáziumi osztályok száma a 60-as évek elején 13 volt, 1971/72-re 10-re csökkent. 1973/74-től az 1986-os különválásig 8 és 9 volt. Ez a szám 1990/91-re 12-re gyarapodott. 1993-ban indult a hatosztályos gimnáziumi képzés, 1999-ben kezdődött el újra az oktatás a 8 osztályos gimnáziumban.
1992-ben történt meg az iskola „visszaegyháziasítása” - jóval enyhébb, humánusabb körülmények között, mint az államosítás. A váltásért nem kellett lelkesedni… ,nem lett kötelező a templombajárás, a hitoktatásban való részvétel. A maradni nem akaró tanároknak bőven volt lehetőségük átmenni állami iskolákba magasabb fizetésért. Ezzel a lehetőséggel éltek is néhányan.
Az egyházi irányításba kerüléssel az iskola anyagilag hátrányosabb helyzetbe jutott az államiakhoz képest. A különbség megszüntetésére vonatkozó ígéretek 1992 óta folyamatosak, de még 2001-ben is csak ígéretek.
Az egyházközség visszaigényelte egyik általános iskoláját is. Az átadás több lépésben történt meg 1992 és 1994 között. Az egyházközség anyagi eszközeivel hozzájárult egy új kollégium létesítéséhez, így abban az egyházi iskola tanulói is lakhatnak.
A következő névsor korántsem teljeskörű. Azok nevét említjük meg, az életrajzi vonatkozások áttekintése mellett, kiknek a Gimnáziumban emléktáblát avattak.
Benkó Mihályné Sárika néni 1932-ben született Békéscsabán. Tízen voltak testvérek, öt fiú és öt lány. Édesapjuk halála után édesanyjuk egyedül nevelte fel gyermekeit.
Sárika néni Szegeden végezte el a történelem szakot, majd Szeghalmon tanított. 1957-ben került Békésre, ahol előbb kollégiumban dolgozott, majd a Szegedi Kis István Gimnáziumban, ahol történelmet és világnézetet tanított egészen 1977-ben bekövetkezett haláláig. Nagyon fiatalon, mindössze 45 évesen ment el.
Az elmúlt napokban nagyon sokszor eszembe jutott alakja: mindig ápolt, jellegzetesen fésült fekete haja, egyenes testtartása, hófehér köpeny alatt hibátlanra vasalt blúza, szoknyája, barna-fekete körömcipője. Mindig ápolt és nemesen egyszerű volt. Ez a tisztaság, nemesség jellemezte egész lényét. Barátságos volt, ugyanakkor halk szavakkal is szigorú. Szerette és tisztelte tanítványait, mint ahogy azok is őt. Kiállt diákjaiért, megértette a diákos ballépéseket, de igyekezett mindig a jó útra téríteni a tanulókat.
Nagyra értékelte a tudást, ő maga is művelt, nagy tudású tanár volt.
Büszkén emlegette későbbi diákjainak a korábban végzett, sikeres tanítványait. Mint osztályfőnök, figyelt minden rábízott tanulóra, ha kellett, biztatott, segített. Mindig számíthattunk rá, diákjai is tisztelettel és szeretettel fordultak felé. Bizonyára nagyszerű pedagógus egyénisége is hozzájárult, hogy tanítványai közül is sokan választották ezt a pályát. Sok-sok diákja hálával és szeretettel gondol Sárika nénire.
Debrecenben született 1908. május 27-én. Mind az elemi, mind a középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Egyetemi tanulmányai során sem kellett attól megválnia, hiszen a Tisza István Tudományegyetemen (ma Kossuth Lajos Tudományegyetem) szerzett latin-magyar-ógörög szakos középiskolai tanári diplomát.
Az egyetem elvégzése után a békési Szegedi Kis István Református Gimnáziumba került, és az 1968-ban bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig itt tanított. Tekintélyes tanáregyéniség volt, aki a 10 éves kisdiákoktól az érettségire készülő fiatalokig megtalálta a hangot, kapcsolatot, mely a tananyag elsajátítása mellett egyaránt szolgálta a jellemformálást, az életre való felkészítést. Számára a tanári pálya nem csupán foglalkozás, hanem igazi hivatás volt. A tananyaggal párhuzamosan megláttatta tanítványaival az élet bonyolultabb összefüggéseit. Tanítványai nemcsak tisztelték, hanem szerették is. Színes, érdekes órái és tanítványai iránti szeretete alapján a diákok "Atyus" néven tisztelték. Az általa vezetett színjátszó kör sokszor nyerte el a "megyei középiskolák legjobbja" címet, sőt országos elismerést is hozott az iskola - ezáltal Békés - számára.
Nagy műveltsége és széleskörű tájékozottsága alapján nemcsak a diákok, hanem a város felnőtt lakosságának szélesebb körében is jól ismerték és tisztelték. Érdekes irodalmi előadásai fontos részét adták a népművelési tevékenységének. Az általános szellemi jobbítás életeleme volt.
Munkáját a II. világháború rövidebb ideig félbeszakította. Frontszolgálatra kellett mennie, mint tartalékos katonatisztnek. Ott is, a nehézségek ellenére - az irányítása alatt szolgáló katonák tanúsága szerint - elsősorban ember volt és másodsorban parancsnok. Amikor szabadságra jött, mindig meglátogatta iskoláját, tanítványait. Élményeit emberformáló céllal mondta el növendékei nek. Munkáját a II. világháború befejezése után ugyanolyan lelkesedéssel - sok tanulságra figyelemmel- folytatta, mint azelőtt tette.
Bíró Lajos Békés város érdekében több évtizeden át végzett kimagasló tevékenységéért 1992-ben posztumusz "Békés Város Díszpolgára" kitüntetésben részesült.
Dr Durkó Antal
Dr. Durkó Antal 1890. január 17-én született Békésen, tőzsgyökeres békési család sarjaként. A Durkó család az 1700-as évek eleje óta él Békésen.
Elemi és középiskoláit Békésen végezte, az érettségi után mint Eötvös kollégista a Budapesti Tudományegyetemre iratkozott be, ahol magyar-német szakon szerzett 1912-ben tanári diplomát. Közben 1 évig Németországban - Haubindaban - oktat, majd egy év önkéntesi szolgálat után 1913 őszétől Pápán tanít a Tanítóképzőben. Itt ismerkedik meg későbbi feleségével, Kiss Margittal.
Az I. világháború kitörésekor rögtön megkapja a behívót. A gyulai 2. honvéd gyalogezred hadapródja, zászlótartóként kerül a galíciai frontra, megsebesül. Felépülése után újra a frontra vezénylik s a lengyelországi Przemysl várába kerül, majd a vár katonáinak 1915. márc. 19-i kitörésénél fogságba esik. Oroszország különböző fogolytáboraiban (Taskent, Ghondzsent) 7 és fél évet kell eltöltenie és, csak 1922 augusztusában kerül haza mint az utolsó tiszti szállítmány tagja.
A fogság évei alatt végig megőrzött egy darabot a gyulai ezred zászlójából, amit a Hadtörténeti Múzeumban őriznek.
Megkapja az I. oszt. Ezüst vitézségi érmet, a sebesülési érem tulajdonosa, melyeknek alapján 1926-ban vitézzé avatják.
Hazakerülése után megnősül.
Minden vágya, hogy szülőhelyére, Békésre kerüljön tanárnak. Az 1922-es tanévet már itt kezdi. 1928-ban megszerzi a gyorsíró tanári képesítést is, így a gimnáziumban az újrendszerű Radnai módszer bevezetését szorgalmazza. Az iskolai cserkészcsapatot is szervezi. Minden társadalmi megmozdulásban lelkesen részt vesz. Tagja a Polgári Lövész Egyesületnek, a Békési Frontharcosok Szövetségének, a Békési Öreg Diákok Egyesületének, eszperantót tanít stb. 1925 – 31 között a Békési Hitlap társszerkesztője.
1934-ben megírja „A békési ref. Gimnázium története” c. művét mely egyben a doktori disszertációja is. Doktorrá avatása Szegeden történik 1936-ban. Elkezdi a több éves adatgyűjtő munkát „Békés Nagyközség Története” című monográfiájához, amit 1939-ben kiad, - a békési Petőfi Nyomdában készült.1938-ban megbízzák a Békési Múzeum megszervezésével. Ez Békés népének tárgyi néprajza. Az összegyűjtött anyagból 1940–41 telén a gimnázium dísztermében egy bemutató jellegű kiállítást lehetett már összehozni.
A Múzeum 1945. március 15-én nyílt meg, előbb a ref. egyház presbiteri termében, majd 1950 januárjában, - miután a Bérház Kultúrotthonná alakult át - kapott 3 helyiséget az emeleten. (A Múzeumot államosították 1952. III. 1.) 1953. II. 1. A Múzeum leköltözött az épület utcai, földszinti 3 helyiségébe.
Mikor 1954. év végén Durkó Antal felterjesztésére, hogy a Nagyházat (volt uradalmi épület a főtéren) nyilvánítsák műemlékké, s ez megtörtént, itt kapott 6 szobát a Múzeum. Azok rendbetétele után 1955. év végén ebben az épületben kapott végleges elhelyezést, s azóta is ott van.
1948-ban nyugdíjba ment, s a Múzeum vezetésével, igazgatásával bízták meg, amit kb. 80 éves koráig végzett.
Mint nyugdíjas néprajzi szakkört vezet, a békési újságot szerkeszti, folytatja a népművelési előadások tartását a tanyavilágban is. Megyer, Kamut, Köröstarcsa, valamint a békési olvasókörökben, népkörben (Újváros, Bánhida), Gazdakörben, Ipartestületben. Téma: néprajz, Magyarország története, magyar irodalomtörténet és visszatérően mindig Békés története, múltja, jelene, jövője.
A tárgyi néprajzi gyűjtéssel párhuzamosan, már a 40-es években elkezdi gyűjteni a békési magyarság szellemi néprajzát, mesék, babonák, nóták, népszokások, hagyományok, gyógymódok, kuruzslások, rigmusok stb. Ez a gyűjtemény Durkó Antal feljegyzése szerint 2 példányban lett legépelve. Ebből az egyik az Országos Néprajzi Múzeumban, egy pedig a Békési Múzeumban van letéve. 1956-ban felmerült a lehetősége, hogy a község kiadja a gyűjteményt, de ez anyagi okok miatt elmarad.
A gyűjtemény – Békés község szellemi néprajza - a mai napig kiadatlan!
Meghalt 1978. szeptember 23-án, életének 89. évében.
Szentmártonkáta, 1802 - Békés, 1882. június 18.
Református esperes. Szülei széles látókörű festőművészek voltak. A latin iskola elvégzése után Debrecenben végezte kiváló eredménnyel a jogi és teológiai tanulmányait. 1831-ben jött Békésre rektornak. Itt megszerették, de 1833-ban Makóra hívták meg professzornak. A meghívást egyévi külföldi tanulmányút kikötésével fogadta el. Ez idő alatt járt Berlinben, a jénai, lipcsei és hallei egyetemeken. 1834-ben tért vissza Makóra, ahol négy és fél évig professzori iskolában tanított.
1835-ben Békésről nősült, az itteni Sípos József békési református lelkész lányát, Esztert vette feleségül. 1839-ben családi kapcsolatai révén Békésre került, s attól kezdve itt, mint tanár működött. Apósa halála után két évre, 1842. áprilisában foglalta el választás nélkül a lelkészi állást, és 41 éven át lelki pásztorkodott Békésen. Kidolgozta az iskolai nevelés-oktatás módszerét. Újításai e téren akkor még példátlanul modernek voltak. A békési közlegelő elkülönítésekor a Wenckheim családtól az egyház iskolai célokra 323 kh földet kapott, melyhez később a lakosság 300 kh-at adott egy középiskola létesítésére. Kezdeményezésére bevezették a birtokaránylagos egyházi adózást. 1840-ben létrehozta a Békési Olvasótársaságot, amely mint ilyen, az elsők egyike volt a megyében. Ennek keretében alakult meg a Zenepártoló Egylet. A templomba orgonát készíttetett, stb.
A Békés-Bánáti Egyházmegye esperesévé választották és egyéb egyházi tisztségeket viselt. Kinevezték a Ferenc József Rend lovagjává is. Lelkészségének ideje alatt tanyai iskolákat, szabadiskolákat és óvodát szerveztek. Jó barátságban volt Arany Jánossal és annak családjával is, aki többször volt vendége: így Nagykőrösről jövet Nagyszalontára és vissza átutazóban. 1851-ben és 1857 augusztusában családostól (a református lelkész lakon lévő táblán csak az 1851-es látogatás van megörökítve). Albert fia, aki később orvos lett, VII. és VIII. gimnazista korában N agykőrösön Arany Jánoséknál volt kosztos diák. Négy fia közük nemcsak Albert, István is orvos lett, Antal mérnök (Fiume kikötőjének építője), Elek református lelkész. A családi sírbolt a békési Rózsa temetőben található.
Kecskeméti Gábor 1912. január 30-án született id. Kecskeméti Gábor és Csató Julianna egyetlen gyermekeként. Földműves, napszámos családból származott. Szüleinek a napszámosok nehéz életét élték.
Édesapja 1915-ben a lengyel hadszíntéren elesett. Alig egy év múlva édesanyja és két leánytestvére is meghalt (tüdőgyulladásban). Így négyéves korára teljesen árván maradt. Apai nagyapja vette ezek után magához, nevelte tovább, és járatta elemi iskolába. Tizenegy éves korától - nagyanyja halála után – egyik nagybátyja – anyai nagyanyjának öccse – gondoskodott róla, aki a békési gimnázium hivatalsegédje volt. Hányatott sorsa gyermekkedélyét nem törte meg: „Mindig mozgékony, nagyon eleven gyerek voltam – emlékezik önéletrajzában – szerettem játszani, mozogni.”
1923 szeptemberétől a kis Gábor a békési Református Főgimnázium első osztályos tanulója lett.
Tehetségével, szorgalmával hamarosan az iskola legjobbjai közé küzdötte fel magát. Már a gimnázium első osztályát jeles eredménnyel végezte, ezért 30 ezer korona jutalomban részesült. Érdeklődése hamar a testnevelés felé fordul. Harmadikosként, mint kiváló tornász részesült 200 ezer koronás jutalomban. (A korona ekkor már erősen inflálódott). Szorgalmas tagja a Botond-sportkörnek, ahol ezekben az években nagyon sok tehetséges diák sportolt. (Közülük is kiemelkedett Hepp Ferenc, a magyar sportéletnek későbbi nagy egyénisége.)
Nemcsak tornában ért el kimagasló eredményeket, hanem atlétikában is, elsősorban gerelyhajításban. A megyei versenyeken Hepp Ferenccel vívott nagy küzdelmet a győzelemért. Eredményeire a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) is felfigyelt, és 1931. július 5-én elindította gerelyhajításban az osztrák-magyar válogatott ifjúsági atlétikai viadalon a magyar színek képviseletében. Ezen a versenyen – egyéni csúcsát megjavítva – 53,89 m-es dobásával első helyezést ért el.
Kiemelkedő sportteljesítményei mellett a tanulásban sem maradt el. Erről leginkább 1931. június 19-én kézhez kapott jeles érettségi bizonyítványa tanúskodik. Jó tanulmányi eredményéért az évzáró ünnepélyen 25 pengő jutalomban részesült.
A középiskolai évek után a budapesti Testnevelési Főiskolára jelentkezett. Sikeres felvételi után itt folytatta felsőfokú tanulmányait. Nagy elhatározást, kemény küzdelmet jelentett ez a lépés 1931-ben (gazdasági válság) egy olyan szegényparaszt fiúnak, mint Kecskeméti Gábor, aki mögött nem állt biztonságot nyújtó anyagi háttér a gondtalan tanuláshoz. Őt csak hivatalsegéd nagybátyja erkölcsi támogatása segítette, és a szüleitől örökölt kis családi ház és 2000 négyszögöl föld szolgált anyagi bázisként a tanuláshoz.
1934-ben a budapesti bajnokságon, 1935-ben a VI. Főiskolai Világbajnoksági Nyári Játékain szerepelhetett a magyar válogatott tagjaként. Az 1934-es világbajnokságon a 8 tagú válogatott tagjaként 5. lett. A főiskolai világbajnokságon a magyar férfi válogatott érte el az első helyezést. Kecskeméti Gábor a csapat harmadik legjobbja volt. (Összetettben 4. lett.)
Az 1936. évben ért el sportpályafutásának csúcsához, részt vehetett a berlini olimpián a tornász válogatott tagjaként. A csapat összetettben 591,93 ponttal hetedik helyezést ért el. Kecskeméti Gábor a csapaton belül a 4. legjobb eredményt mondhatta magáénak. (összetett egyéniben 51.lett.) A szerenkénti döntőben legnagyobb sikerét gyűrűn aratta (11.lett, korláton 45., nyújtón 47.)
1935. június 15-én vehette át tanári diplomáját. Bár a főiskola legjobb hallgatói közé tartozott, szép sikereket mondhatott magáénak, biztos állást nem kapott. A főváros különböző iskoláiban volt helyettesítő tanár. Az 1936-os olimpia után katonai szolgálatra kell bevonulnia. 1936. szeptember 1-től óraadó a budapesti Evangélikus Egyházközség Gimnáziumában. A következő tanévben a budapesti Református Gimnáziumában. A következő tanévben a budapesti Református Gimnáziumban lesz óraadó-helyettes tanár 1941-ig. A tanítás mellett az aktív sportolást sem hagyja abba. A 30-as évek második felében több nemzetközi versenyen vesz részt, és szerepel eredményesen. (Bécs, Latovice, Wroclaw, Krakkó, Frankfurt, Amtszerdam, Milánó, Szófia, Kairó a versenyeinek színhelye.) 1939-ben súlyos sérülést szenvedett, és ez sajnos véget vetett sikeres sportpályafutásának.
Még ugyanebben az évben megnősült. Felesége Rau Adrienne, mezőberényi patikus leánya. Három gyermekük született: Borbála (1942), Gábor (1949), Adrienne (1950).
1941 fontos állomás életében, visszatér szülőföldjére, Békésre.
Testnevelő tanár lesz a gimnáziumban, de mellette ő lesz a gimnázium „Botond” sportkörének vezetőtanára is, és a tornaszertár őre.
Kecskeméti Gábornak (vele egyidőben még 3 kollégájának) 1942 áprilisában kell katonai szolgálatra bevonulnia. Az orosz hadműveleti frontra kerül, Kurszk környékére. A 101/1-es hadtáp zászlóaljnál századírnok, majd felvételező tizedes. 1943 nyár végén leszerelt, és az 1943/44-es tanévben folytathatta a tanári munkáját. Régebbi megbízatásai mellett leventeoktatásban is részt kell vállalnia.
1944 őszén a háború szele Békést is elérte. Szeptember 22-én be kell szüntetni a megkezdett tanítást, a hatóság elrendelte a község „önkéntes” kiürítését a fenyegető „orosz veszély” elől. Kecskeméti tanár úr 5 társával együtt nem menekült el, és a község október 6-i felszabadulása után a szovjet helyőrség támogatásával hozzálátnak a rend helyreállításához. Október 23-án – elsőként az országban – újra megkezdődik a tanítás a gimnáziumban. Mivel mindössze 6 tagú volt a testület (12 helyett), igen nagy munka hárult rájuk. Szaktárgyukon kívül más tárgyakat is oktattak. Ő természetrajzot. A heti óraszáma a legnagyobb volt ekkor a testületben, emellett a gazdasági feladatok nagy részét is ő látja el. Komoly sportmunkát ekkor még nem lehetett végezni, főleg tárgyi feltételek hiánya miatt. (Pl: télen fűtés hiánya). A következő tanévben már javul a helyzet. (Szerkezeti változás is történik: megkezdődik a 8 osztályos általános iskola kialakítása). Újból megalakul a „Botond” sportkör. Három szakosztályban nyílt alkalom sportolásra: torna, atlétika, játék. Mindhármat Kecskeméti Gábor irányította, hiszen egyetlen testnevelő tanára az iskolának. Tornászai már 1947. június 1-jén eredményesen szerepelnek a szegedi tankerületi tornászbajnokságon, majd ugyancsak e tanévben Budapesten az I. középiskolás tornász-csapatbajnokságon összetettben és műszabadgyakorlatban a fiúk bajnoki címet szereztek. Kecskeméti tanár úr a nehéz helyzetben is nagy lelkesedéssel, óriási energiával újította meg azt a sikeres sportéletet, amely a 30-as évek elején jellemezte az iskolát. Fáradhatatlan volt a munkában, kitűnő pedagógiai érzékkel ismerte fel a tanuló tehetségét, és ezek kibontakoztatására ösztönözte diákjait.
1948-ban megtörténik az iskola államosítása. Az államosítás után jelentős összeget kapott az intézmény a fejlesztésre, a felszerelések gyarapítására. Sokat bővült a sportszertár. A tornaterem, az iskolai sportudvar mellett rendszeresen használhatták a rendbe hozott községi sportpályát is. A hagyományos sportágakban – tornában, atlétikában – Kecskeméti Gábor tanítványai továbbra is őrzik a magas színvonalat. Rendszeresen a legjobbak közt szerepelnek a megyei versenyeken, sőt a gyulaiak mellett a békési diákok érnek el országos sikereket a megye középiskolái közül . 1956-ban az országos középiskolai csapatbajnokságon, második helyen végeztek az atlétikai csapat tagjai. A tornászok 1954-ig minden megyei versenyt megnyertek. 1948 után bontakozik ki, és tesz jelentős hírnévre szert a kosárlabda-szakosztály.
Kecskeméti tanár úr eredményeire felfigyelt az országos sportirányítás is. 1952-ben őt kérik fel a helsinki olimpiára készülő férfi tornászválogatott edzőjének. Ilyen minőségben vesz részt az olimpiai delegációban. Ismét bizonyított, a tornászcsapat az előkelő 6. helyen végzett.
Az 1950-es évek második felében és a 60-as években tovább folytatódott eredményes testnevelői munkája a gimnáziumban. Több tehetséges tanítványát juttatja el országos szintre.
1959 szeptemberétől Kecskeméti Gábor lesz a megye közép és általános iskoláinak vezető szakfelügyelője. Sokat tesz az egész megye iskolai sportéletének fellendítéséért.
Emellett edzője a „Traktor” sportkörnek, a Vörös Meteor Sportkör tornászcsapatának, tagja lett a Magyar Testnevelési és Sporttanács elnökségének, majd fegyelmi bizottságának. Aktív irányítója a békési Járási Testnevelési – és Sport Tanács munkájának. 1960-tól a szegedi Pedagógiai Főiskola kihelyezett tagozatán tanítja a leendő testnevelőket Békéscsabán. Fáradhatatlanul dolgozik még a nyugdíjkor elérése után is. 41 évi szolgálat után 1977-ben megy nyugdíjba. E hosszú időből 36 évet a békési gimnáziumban töltött. Még nyugdíjasként is vállalt szakkör-vezetést részben a gimnáziumban, részben a békéscsabai Előre Spartacus Sportegyesületben, 1981-ben bekövetkezett tragikus haláláig.
Az iskolai és a megyei sportéletben végzett kiemelkedő munkájáért több kitüntetést kapott: 1963-ban az Oktatásügyi Kiváló Dolgozója 1968-ban a Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója kitüntető címet. A legnagyobb elismerés talán mégis az lehetett számára, hogy nagyon sok fiatallal egy életre megszerettette a testedzést, a sportot, s ezt sokan élethivatásul is választották. Diákjai közül sokan testnevelő tanárok lettek. Nagy szerepet játszott Békés megye és főleg Békés sportéletében.
Ő volt az iskolánk eddigi egyetlen olimpikonja.
A Vas megyei Csánig községben született 1911. május 25-én, értelmiségi családban. Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában, a középiskolai tanulmányait a szombathelyi reálgimnáziumban végezte. Érettségi után egy évet Franciaországban töltött, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti fakultásán magyar-francia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. 1935. szeptember elsején a békési Szegedi Kis István Református Gimnáziumhoz került és nyugdíjba vonulásáig - 1974-ig - itt tanított.
A II. világháború viharait ő sem kerülhette el. 1944 őszén hívták be katonának. A franciaországi fogságból 1946 őszén került haza, és kezdte meg újult erővel színvonalas munkáját.
Az iskola nagy tanáregyéniségeinek egyike volt. Munkáját kitűnő szakmai és pedagógiai felkészültséggel végezte. Világos, lényeget kiemelő, logikusan felépített óráin a tanulók szilárd ismereteket sajátítottak el. A növendékeket nem csupán a továbbtanulásra, hanem az életre is igyekezett felkészíteni. Munkáját a diákokat szerető szigor és következetesség jellemezte. Azok munkáját reálisan és igazságosan értékelte. Nagy tudását átadva törekedett a magyar irodalom, a magyar nyelv szépségeinek árnyalt megismertetésére és a magyar helyesírás alapos megtanítására. Szívesen foglalkozott az esti és a levelező tagozat hallgatóival is. Nehézségeiket megértette, a kellő tudás kialakítását segítette és megkövetelte. A város közéletében elsősorban a felnőttoktatás és a közművelődés útján vett részt.
Állandóan magas szinten tartott tudását, tapasztalatait fiatal kollégáival is megosztotta. Hosszú időn keresztül volt megbecsült vezetője az iskola magyar nyelvi és irodalmi szakmai munkaközösségének. Szakmai tárgyainak oktatásában az egész megyében elismerést vívott ki magának. Rendszeretetévei, mindenkor és mindenhol pedáns megjelenésével a fiatalokat és felnőtteket egyaránt nevelte. Mint óraadó tanár, munkájával igen nagy segítséget nyújtott az 1 946-ban megalakult Kertészeti Középiskola színvonalas tevékenységének kiformálásához. Nyugdíjba vonulása után a későbbi jogutód Mezőgazdasági Szakközépiskola munkáját segítette, mint óraadó tanár, példát adva a fiatal kollégáknak.
Életteljesítményét 1974-ban az "Oktatásügy Kiváló Dolgozója" kitüntetéssel ismerték el. 80 éves kora után feleségével Kiskőrösre, leányához költözött, ahol 1996-ban halt meg.
Szombathelyen született 1937. mácius 2-án. Általános és középiskolai tanulmányait Szombathelyen kezdte, majd Csongrádon folytatta, ahol 1955-ben érettségizett. Egyetemre jelentkezett, de nem nyert felvételt, így a Kossuth Lajos Tüzértiszti Iskolában folytatta tanulmányait. 1957-ben szerelt le, és még ebben az évben felvették a Szegedi Főeskola matematika-fizika szakára. A föiskola elvégzése után a Csongrád megyében lévő Szegváron kezdett tanítani. 1961-ben megnősült, s feleségével Papp Piroskával Tatabányára költöztek, ahol a Városi Művelődási Osztályon dolgozott.
1964-ben költöztek Békésre, és itt, a Szegedi Kis István Gimnáziumban kapott tanári állást. Polgár Lajos igazgató úr felismerte benne a pontosság, az igényesség és a szakma iránti tiszteletet, s 1967-ben kinevezték az iskola igazgatóhelyettesévé. Közben az ELTE-n matematika-ábrázoló geometria szakos középiskola diplomát szerzett. '968-ban született Aladár nevű gyermeke. 1997-ig, nyugdíjba vonulásáig több igazgató mellett töltötte be az igazgatóhelyettesi állást, 2004-ig óraadóként tanította a matematikát.
Az iskolai munkája mellett aktívan tevékenykedett az iskola és városi kosárlabda szakosztály munkájában. Szívügyének tekintette a fonyódi tábor felépülését, működését. Igazi gazdaként vigyázott rá és szervezte meg a diákok üdülését. Elévülhetetlen érdemeket szerzett iskolánk külföldi kapcsolatainak kialakításában, mely több évtizedig élt.
Bekapcsolódott Békés város közéletébe is. Jó munkájának elismeréseként 1979-ben és 1986-ban az Oktatásügy Kiváló Dolgozója címet kapta, a város pedig "Békés városért" emléklappal tüntette ki. 2004-ban elsőként kapta meg az iskolánk által alapított "aranygyűrűt".
Életútját végigkísérve tartalmas, gazdag, másokért élő, másokat segítő tanár képe bontakozik ki előttünk. Tisztelte kollégáit, tanítványait, amely viszonzásra is talált. Külön színfoltja volt óráinak, hogy a tábla közepén állva a sort előbb a bal kézzel kezdte, majd a sor vége felé haladva az írást jobb kézzel folytatta.
Megköszönjük neki az emberséget, a tudást, melyet örökül hagyott. Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. Őrizzük szívünkben Laborczy Aladár emlékét, anelyre az arcképét ábrázoló márványtábla is figyelmeztet bennünket.
Békésen született. Édesapja vasutas volt, így gyermekkorában ts élt, attól függően, hogy a vasút hová helyezte édesapját szolgálatra. Ennek megfelelően több iskola padját is koptatta. A gimnázium utolsó éveit már Békésen, a Szegedi Kis István Gimnázium növendékeként végezte és érettségizett le, mint békési diák. Sokat emlegetett tanárai voltak Berentés Lajos, Tokai Lajos, Csurgai, Osváth tanárurak, valamint Bozzay tanár úr, aki megszerettette vele a matematikát és fizikát. Érettségi után választás elé került. Szülei, mivel támogatni nem tudták, azt szerették volna, ha szakmát tanul. A tudásvágya viszont a továbbtanulásra sarkallta. A nehezebbet választotta és beiratkozott a debreceni Tisza István (később Kossuth Lajos) Tudományegyetem matematika-fizika szakára. Az első évben tanítványokat vállalva tartotta fenn magát. Később ösztöndíjat kapott kiemelkedő tanulmányi eredményeire tekintettel.
Az egyetem elvégzése után hazament Békésre és, mint óraadó tanár, helyettesített a gimnáziumban és felügyelő tanár volt a gimnázium internátusában. A Délvidék visszacsatolása után Csáktornyán kapott állást, ahol a Kereskedelmi Szakiskolában a matematika és fizika mellett számvitelt is tanított.
A háború utolsó hónapjaiban behívták katonának. Amerikai fogságba került. Lehetősége lett volna Ausztriában maradni, de 1946-ban visszajött Magyarországra. Egy évig tanított Szombathelyen, majd rövid ideig tartó Orosházán. 1948-ban ismét szülőföldjén, egykori iskolájában nevezték ki gimnáziumi tanárnak .
A gimnázium vezetésével 1952-ben - a politikai beszűkülés nehéz időszakában - bízták meg. Az első tíz évben sok nehézségen kellett átsegítenie az iskolát, hiszen a politikai széljárás nem kedvezett sem a diákoknak sem a tanároknak. Céltudatosan és következetesen vezette a rá bízott intézményt.
Nemcsak munkatársaitól várt el kiváló munkát, hanem önmagától is. Gondot fordított a tanári testület építésére az eredmények hosszú távú megalapozása érdekében. Célja az volt, hogy az itt végzett diákok eredményesen megállják helyüket az általuk választott pályán és az életben. Ezért a diákok között is rendet és fegyelmet tartott. Nem véletlenül kapta a diákoktól a "Király" nevet.
Az országban történő gazdasági változások szükségessé tették, hogy az iskola ne csak általános képzést, hanem az érettségi mellett szakmát is adjon azoknak, akik nem akarnak továbbtanulni. Így került bevezetésre először az 5 + 1-es állattenyésztő majd a Gépgyár segítségével kialakított műhelyben a 4 + 2-es esztergályos képzés.
Vezetése idején megyei, sőt országos szinten is elismert volt a békési gimnázium szigorú fegyelméről és magas követelményeiről. Az itt érettségizett diákok egyetemi és főiskolai felvételi arányaival az ország élvonalába került. Sok gondot fordított arra, hogy a nevelő munka a tanítási időn túl is folytatódjon a sport-körökben, a színjátszó-körben, az énekkarban és különböző önképző-körökben.
Nyaranta a diákok és tanárok táborokban ismerkedtek hazánk különböző tájaival. Eleinte igen nomád körülmények között, kétszemélyes szalmával bélelt kis katonai sátrakban, elzárva a civilizációtól töltöttek egy-két hetet a Mátrában, a Mecsekben,
a Bükkben, a Dunakanyarban. Egy balatoni tábor után, ami Fonyódligeten volt több nyáron keresztül, úgy döntött a tanári testület, hogy állandó tábort létesít. A diákok őszi betakarítási munkáiból összegyűlt pénzen kis utánjárással sikerült is egy telket venni az iskolának, melyen az első időben még sátrakat állítottak, majd később kőből épült szerény üdülő várta évről évre az iskola dákjait. Emellett voltak testvériskolák is akikkel csereüdüléseket szerveztek. Ilyen iskola volt az egri Dobó István gimnázium (melynek az igazgatója régi békési diák volt) és a Ribnitz-Damgartenben lévő Mezőgazdasági Szakiskola (Németország).
1973-ban ment nyugdíjba. Munkásságával nemcsak az iskoláért, hanem ez által a városért is sokat tett. Halála után a "Békés Város Díszpolgára " cím adományozásával ismerték el több évtizedes kitartó munkáját.
Egy volt tanítványa írta neki Amerikából doktori disszertációját dedikálva: "Köszönet a tudásért, az emberségért, a becsületért".
Végh Lász1ó 1908. február 4-én született Békésen, egy hétgyermekes család ötödik gyermekeként. Apja a községnél "hordójelző és mázsáló"-ként volt alkalmazásban. Ezen kívül a család a békési könyvkötő ősöktől töredékekben rájuk maradt kertből és földterületekből tartotta fenn magát, szűkös körülmények között. Apjuk korai halála után édesanyjuk ragaszkodott ahhoz, hogy a gyerekek lehetőleg tanuljanak. Ennek érdekében hajlandó volt földjétől is megválni.
Az elemi iskolát a békési községi, a középiskolát a békési református gimnáziumban, majd az egyetemet Debrecenben, a Református Kollégium tagjaként végezte el, ahol 1931-ben szerzett matematikafizika szakos középiskolai tanári diplomát. A diploma megszerzése után - az akkori idők ínséges álláslehetőségei ellenére visszatérhetett Békésre, ahol a Református Gimnáziumba kinevezést nyert.
Harminc éves korában súlyos, évekig tartó betegségen esett át, ami egész életére mozgáskorlátozottá tette. A negyvenes évek első felében épült fel annyira betegségéből, hogy teljes intenzitással, nagy akarattal - dolgozni tudott.
Rokkantsága miatt a háború idején nem került katonai szolgálatba, Békésen maradt a nagy menekülési hullám idején is. Ekkor, 1944ben, a kiürítési parancs idején dr. Tokay Lajos igazgató átadta neki a gimnázium vezetését. A háború után nagyaktivitással szervezte az iskola újraindítását. Így a megyében az elsők között - néhány héttel a front elvonulása után - megindult Békésen a tanítás.
1945-ben a Református Egyház a Szegedi Kis István Gimnázium igazgatójává választotta: 1946-ban az új iskola - a Kertészeti Középiskola szervezéséhez adott hathatós segítséget. Ezért a munkájáért a Nemzeti Bizottság külön dicséretben részesítette. Az államosítás után még rövid ideig az állami gimnázium igazgatója is volt. 1949-ben - az ország sok volt egyházi igazgatójával együtt leváltották. Hosszú ideig még a gimnáziumban, majd 1961-től nyugdíjba vonulásáig - a 2. sz. általános iskolában tanított. Iskolai munkáját - igazgatóként és tanárként egyaránt - a pedagógiai elhivatottság jellemezte. E feladatok ellátása mellett fiatal korától sokat tett a lakosság közművelődéséért is olvasókörökben tartott ismeretterjesztő előadásaival.
1945 után rendkívül aktív közéleti tevékenységet folytatott. Az első nehéz időkben sokat harcolt az iskoláért, az emberekért. Nem egyszer kényes körülmények között is kiállt az egyes embereket ért igazságtalanságokkal szemben. A kezdeti "Nemzeti Bizottság"-i tagság után több cikluson át tanácstag, és különböző bizottságok tagja, illetve vezetője volt. A Hazafias Népfrontban is aktívan dolgozott.
1968-ban nyugalomba vonult. Közéleti tevékenységét, mint a Békési Vízmű Társulat elnöke folytatta. Működési ideje alatt valósult meg a város vízhálózatának nagy része. Tevékenyen részt vett a várossá nyilvánítás előkészítésében, a várossá válással járó gyakorlati feladatok megvalósításában. Jókapcsolatokat alakított ki mind a lakossággal, mind a helyi, járási és megyei állami és társadalmi szervezetekkel. Mindig segítette a településfejlesztési feladatok előkészítését, szervezését. Egész életében a város és lakossága érdekeit képviselte és szolgálta.
1999. február 3-án halt meg. A békési Rózsa-temetőben helyezték örök nyugalomra.
1929-ben alakult meg a Békési Öregdiákok Egyesülete. Először az I. Világháburú hőseinek állított emlíktáblát a Gimnázium előcsarnokában. Újjáalakulását követően a 2. Világháborúban elesett volt diákok nevét, és emlékükre is emléktáblát helyezett el.
Mai tagjainak elsődleges célja, hogy az iskola múltjának megismerésében nyújtson segítséget a mindenkori új nemzedéknek. E cél eléréséhez mindig segítő, együttműködő támogatást kapott a fenntartó békési Református Egyházközségtől és a mindenkori iskolavezetéstől is.
Ezen felül az 1947-ben érettségi vizsgát tevő hajdani diákok az alapító, névadó Szegedi Kis István emlékezetének megtartása érdekében, az 1949-ben érettségizettek Gonda Lászlónak, aki 1861 és 1869 között igazgatta az iskolát, az 1953-ban érettségizettek hajdani, emlékezetes tanáraik portréit örökítették meg egy-egy márványtáblán.
Iskolánkban nagy hagyománya van a különféle sportoknak. Sportolóink Kecskeméti Gábor testnevelő emlékét, munkásságát ajánlja figyelembe az utókor számára a márványtábla elkészíttetésével.
Elkészült az új épület tervezőjének, Alpár Ignácnak is az "arcképe", mely mellé Hajnal Ábel portréja is felkerült.
Az Egyesület céljai közt szerepel, hogy további máránylapok kihelyezésével további igazgatói és tanári portrékat ismertessen meg a hozzánk látogatóval.
Az Egyesület nem csak a hagyományok megőrzését, továbbvitelét tartja fontosnak, így elhatározták tagjai, hogy a megfelelő szintű tanulmányi munkával rendelkező gyermekeket segítse a továbbtanulásban, így nekik évről-évre jelentős támogatásban részesítikaz arra érdemeseket.